2010. május 1., szombat

Spárga - Citromos, Fokhagymás mártással

1 megjegyzés
Imádom a spárgát, leginkább, mint  leves és simán valamilyen könnyű szósszal .
Mivel szezonja van, a piacon vásárolgatva, nem bírtam ki, hogy ne vigyek haza egy csomaggal. Leginkább a zöldet szeretem, mert abban sose csalódtam, míg a sárgából már párszor bevásároltam, mert nagyon " fás" volt.
A spárgának  egyébként is nagyon erős a tisztító hatása, ugyanis vízhajtó. Nagyon jó hatással van a vesékre és kitűnő karcsúsító fogások készíthetőek belőle, persze ha kellőképpen odafigyelünk, hogy milyen mártást készítünk mellé.



Hozzávalók:

500 g friss, zöld spárga

Citromos - Fokhagymás mártás

2 kávéskanál vega mix
1  csapott kávéskanálnyi tengeri só
2 evőkanálnyi bio főző margarin
3 evőkanál zabliszt
125 ml szója tejszín
1,5 dl növényi tej
1/2 citrom leve
1 szál új fokhagyma
1-2 cikk fokhagyma

A spárgát alaposan megmossuk, a végeit levágjuk ( nem a fej részét), és újjnyi  vegamixes vízben roppanósra pároljuk, a tetejére egy evőkanálnyi margarint dobunk! Fontos, hogy ne főzzük szét! Gyorsan puhul, ezért én villával teszteltem, hogy ne legyen nagyon puha. Majd szűrő kanállal kiemeljük a vizéből, nem dobjuk ki, mert ez lesz a mártás alapja.  Az alaplevet visszatesszük a lángra.
A zablisztet csomómentesre elkeverjük a tejjel és a szója tejszínnel, majd amikor az alaplé főni kezd hozzá öntjük, folyamatos keverés mellett besűrítjük.  Majd hozzá keverjük még az egy evőkanálnyi margarint. Belepréseljük a fokhagymát, beleszórjuk a felaprított újfokhagyma szárát, ha szükséges még sózzuk ízlés szerint. Belefacsarjuk az 1/2 ctrom levét. Készen is van!
Én önmagában ettem a mártással. A kislányomnak főztem hozzá teljes kiőrlésű tönköly kagylótésztát.  Könnyű, karcsúsító fogás, akár  még ezzel a tésztával is!
 
TEMPLATE ERROR: Invalid data reference post.title: No dictionary named: 'post' in: ['blog', 'skin', 'view']
TEMPLATE ERROR: Invalid data reference post.title: No dictionary named: 'post' in: ['blog', 'skin', 'view']