Fittanyuka

Fittanyuka
Lúgosító receptek: Tej,-Tojás,- Húsmentesen...Ami finom az mostmár egészséges is!

2010. augusztus 25., szerda

FITTANYUKA ÉLETMÓDTÁBOR - Képes beszámoló - 1.nap.

Nemis tudom, hogy kezdjem a beszámolóm a táborról, hogy ne tűnjek túlságosan elfogultnak.
Ugyanis nagyon jól sikerült az augusztusi táborunk. Nagyszerű csapat volt és minden elismerésem a tietek Lányok!
 Nagyon kitartóak és ügyesek voltatok:)!
Már a jövő évi alkalmat várom, ahol újra találkozunk és az is lehet, hogy összehozunk egy haladó tábort:)!
Rengeteget kirándultunk, mozogtunk: kocogtunk, jógáztunk, tornáztunk, nevettünk, beszélgettünk és finomakat ettünk.( szigórúan vegán, lúgosító menüket)
Örülök, mert a szemem előtt barátságok szövődtek, amelyek biztosan tudom, hogy nemcsak a tábor erejéig szóltak!
Ezen kívül szép eredmények születtek a fogyás területén is, habár nem ez volt az elsődleges cél .
"Együtt könnyebb" kijelentést most határozottan éreztük. Hiszen a lé böjt nap is csak úgy elszállt, miközben folyamatosan róla beszéltünk és kiveséztük a böjt, a levek, gyógyteák hatásait.
Az első napokban mindenki izom lázzal küszködött, a hét közepére viszont már elmúltak a "fájdalmak", köszönhetően a sok nyújtó és jóga gyakorlatoknak.
Úgy döntöttem, hogy a teljes 6 napról készült fotókat felteszem , az adott nap aktuális menüjével és programjával együtt. Viszont elnézéseteket kérem, de annyira hatalmas az anyag és sok a fotó, hogy képtelen vagyok egyszerre feltenni, ennyi időm sincsen egyszerre sajnos. Így naponta osztom meg veletek, vagyis számolok be a múlt heti eseményekről. Természetesen igyekszem a recepteket is közölni veletek, (mivel ez egy gastro blog) amely recept már szerepel a blogomon belinkelem.

1. nap - Vasárnap

Minden reggelt egy langyos gyógyteával kezdtük, ami a mozgást illeti pedig kocogtunk körülbelül. 2 km-t a Hargita hegy lábánál húzódó Kápolnás mezei útján. És ezt a szokást végig megtartottuk a tábor végéig.
A kocogás után speciális gyakorlatok következtek. Az első nap a fenék, comb és derék tájra koncentráltunk, majd nyújtottunk.
Fitt percek után mindenki egy speciális lúgosító italt kapott, amely pótolta az elvesztett vizet és ásványi anyagokat, ezen kívül sok más fontos vitamint is tartalmaz. Ez az ital zöld füvek, gyógynövények, zöld tea  és ananász őrlemény keveréke.

                                            Reggeli Fitt percek - Fenék, Comb gyakorlatok

A lányok ügyesek voltak, mindenki önmagához képest a maximumot hozta ki a gyakorlatok alatt:)

A mozgás után következett a megérdemelt reggeli, amely a hét során gabona kásákból állt, aszalt gyümölcsökkel , magvakkal.
Változatos volt a reggeli, mert próbáltunk minél több gabonát és pelyhet, továbbá elkészítési módot bemutatni a lányoknak.  A tízórai mindig pár szem friss gyümölcs volt, általában barack. A kirándulásokra mindig magunkkal vittük, jó szomjoltók is voltak egyben.

Mákos zabpehely aszalt gyümölcsökkel. Recept itt!
Különbség csupán annyi a belinkelt recept között, hogy itt nem friss eperrel, hanem aszalt gyümölcsökkel ( aszalt ribizli, mazsola, sárgabarack) és napraforgó maggal kevertem össze a mákos zabpehlyhet.


A vasárnapi programunk szekerezés volt a homoródi borvíz forrásokhoz Árpi bácsival. Árpi bácsi székelyes , közvetlensége és önzetlensége mindenkit levett a lábáról. Ráadásul a lovai a leghíresebbek a környéken.


Szellő és Jancsi


Bea és Teri a Lobogó forrásnál:)

Árpi bácsi mesél a borvízről


Piknik az Ilona Völgyben, egy patak partján

Árpi bácsi megvendégelt minket, és mi nem mondhattunk nemet a házilag készített júhtúrónak és a káposzta levélben sült pityókás kenyérnek. ( nemis sejtette, hogy ez egy fittábor:))

Ebéd: Erdélyi csorba leves és Magyaros szejtán ragu barna rizzsel.

Leves recept itt!

Magyaros szejtánragu recept itt!


Az ebéd után szabad program volt, majd délután jógáztunk a szabadban Bea vezetésével.


Padlizsán krém tönköly pászkával és friss kerti salátával


Padlizsán krém recept itt!

Friss kerti saláta

Volt aki kint és volt aki inkább bent maradt, a késői vacsorán:)

Folyt. köv....

1 megjegyzés:

Pilchard írta...

Jajj,már most nagyon irigykedek,szuper lehetett.Annyira jó lett volna elmenni,csakis az tartott vissza hogy mindkét gyerekem törpike még.Remélem ha nagyok lesznek és lesz rá lehetőségem,akkor is lesz még ilyen tábor.