Fittanyuka
2009. december 29., kedd
Füstölt tofu roppanós szezám bundában
Karácsony óta ez volt az első nap, hogy főztem! Eddig a maradékok is kitartottak. Mivel mi is szinte folyamatosan ettünk, nassoltunk az Ünnepek alatt, ezért mindenképpen valami könnyűt próbáltam kreálni. A család nem reklamált habár ők még nem tudják, hogy a karácsonykor felszedett kis felesleget minél gyorsabban elakarom tűntetni:)
Ezért most semmi édesség: méz, cukor semmilyen formábam, még gyümölcs sem! Kevés szénhidrát, helyette: ezékiel lisztből készűlt lepények, toastok, ( recept később) , sok méregtelenítő tea, újra iszom a lúgosító zöld porokat vízzel vegyítve, nálam csodát tesz! Természetesen sok , sok zöldség, párolva, sülve, de leginkább nyersen és a magas fehérje tartalmű tofu, mivel szinte minden nap futok! Hatását viszonylag gyorsan érzem, a fenti étrendnek pedig alíg pár napja csinálom. Máris könnyebbnek és fittebbnek érzem magam! Az újévi lencse saláta is bele illik majd hamarosan a fenti "diétába", habár én nem nevezném annak!
Előnye, hogy nem vagyok éhes, mert többször eszem keveset, és a fenti ételekből a mennyiséget sem kell nagyon ellenőrizni, habár túl sokat egyszerre nem bírok így enni!
Mivel a tofu eléggé semleges ízű, kivételesen most füstöltet vásároltam. Tulajdonképpen majdnem úgy készűl, mint a hagyományos rántott sajt, csak természetesen : sajt, tojás nélkűl!
Hozzávalók:
1 doboz : 250 g füstölt vagy sima tofu
sárgaborsó liszt a panírnak
2 evőkanálnyi szezámmag
olaj a sütéshez ( lehet sima étolaj is, kár a hidegen sajtolt olajért ilyenkor, mert a magas hő miatt ugyanúgy károsodik!
A tofut 4 szeletre vágom hozzában. Kétfázisú panírt készítek elő:
Egyik tálban a sárgaborsó lisztet összekeverem a szezámaggal és kevés sóval, a másik tálban 4-5 evőkanálnyi sárgaborsó lisztet vízzel keverek össze, kb. palacsinta tészta sűrűségűre.
Az olajat felhevítem és tofu szeleteket előszőr a lisztbe, utánna a folyékony panírba és legutoljára mégegyszer meghempergetem a szezámos lisztben, kisütöm őket az olajban amíg aranybarnák lesznek.
Itatós papíra szedem és én vegyes salátát csináltam hozzá : jégsaláta, cékla, lilahagyma, paprika, uborka.
Az egészet nyakon öntöttem a szezámkrémmel, aminek receptjét korábban már közzé tettem. Megatláljátok a krémek , pástétomok címkefelhő alatt!
2009. december 26., szombat
Vegán diós mákos bejgli
Bejgli nélkűl nincs karácsony! Aki kibírja, hogy nem eszik bejglit ilyenkor, minden tiszteletem az övé. Mert én rögtön melegen szinte felfaltam egy egészet, azért volt egy kis segítségem, nemis egy hanem kettő:)
És én naív azt hittem, hogy a három bejgli túl sok lesz és ránk szárad!
Idén élesztővel csináltam, könyebb lett így a tésztája. A másik elvem a bejglinél, hogy jó sok töltelék legyen benne. Nemigazán szeretem az olyan bejglit ahol a tészta között kígyózik egy vékonyka csík töltelék gyanánt.
Hozzávalók: ( 3 bejgli lett belőle: 1 diós, 1 mákos, 1 vegyes)
650 g teljes kiörlésű búza liszt
1 zacskó instant bió élesztő ( Dm-es)
4 evőkanál nádcukor
kevéske növényi tej
250 g bio margarin
2 -3 evőkanál szója joghurt
Habár nem szükséges az instant élesztőt felfuttani , most biztosra akartam menni, mert a multkori pogácsámat nem kelesztette meg csak úgy simán.
Ezért egy kevés meleg növényi tejben csomómentesre kavartam, hozzáadtam 1-2 kanál lisztet amellyel szintén elkevertem és meleg helyen., letakavarva kelesztettem. Amikor megkelt, hozzáadtam a liszthez, margarinhoz és a szója joghurthoz, cukorral összegyúrtam és addig dolgoztam a tésztát amíg elvált az edénytől és rugalmas nem lett. Ha szükséges szórhatunk hozzá még kevés lisztet. Letakarva meleg helyen tovább pihentettem, addig megcsináltam a töltelékeket.
Diós töltelék:
300 g darált dió
2 evőkanál nádcukor,( vagy 2 evőkanál méz)
1 citrom reszelt héja, 1/2 citrom leve
1, 1.5 dl rizstej
3 evőkanál barack lekvár
Mák töltelék:
300 g darált mák
2 evőkanál cukor ( vagy 2 evőkanál méz)
100 g mazsola
2 db. reszelt alma
1,5 dl rizstej
Mindkét esetben a növényi tejjel, cukorral , mákosnál mazsolával, reszelt citrom héjjával össze kevert masszát, kis lángon , kevergetve főzzük. Amikor a dió és a mák megpuhult akkor a dióshoz hozzá adjuk a lekvárt, a mákoshoz a reszelt almát.
A tésztánkat egyenként 3 db, kb.25 dkg gombócokká osztjuk .
Vékony téglalap alakúra kinyújtjuk és tetszés szerint megkenjük a töltelékkel, majd feltekerjük, végeit be nyomkodjuk , tetejét megszúrkáljuk és kevés növényi tejjel elkevert mézzel le kenjük, vagy szórhatunk a tetejére barna nádcukrot.
Hosszú gerinc formákba tesszük őket és letakarva, kb.: 20 percet még pihentetjük. Előmelegített sütőben 150 fokon, 15 perc múlva 100 fokon még 45 percig sütjük.
Tavaly nem tettem hosszú tepsibe és szép lapos terebélyes bejglik lettek. most nem volt alkalmuk csakis felfelé nőni.
Vegán töltött káposzta - Erdélyiesen
Mint már említettem, idén hagyományos ízekre vágytam, ezért esett a választásom a töltött káposztára, habár régebben sem tömtem tele magam a töltött káposztával, a nagy kedvencek közé sosem tartozott, most mégis hiányzott az íze, illata.
Nekem ez a változat tökéletesen vissza adta azt az ízhatást amire vágytam.
Mivel elfelejtettem gabona kolbászt vásárolni, viszont a káposzta már megvolt és az elhatározás, dióval és füstölt tofuval töltöttem meg a leveleket.
Régen hallottam egy dióval töltött káposzta receptet, viszont az már elég régen volt és a receptet sem találtam, ezért most kicsit improvizáltam.
A töltelék sok lett, valószínű a barnarizs miatt, semmi gond nem lett volna ha van még káposzta levelem:( A tölteléket akár a rakott káposztánál leraktam a már megtöltött levelek alá.
Hozzávalók:
kb. 500 g vágott savanyú káposzta
10-15 db. káposzta levél
250 g füstölt tofu
125 g barnarizs
200 g darált dió
1 kávéskanál só
1/2 kávéskanál borsika fű
1-2 babérlevél
1 kávéskanál piros paprika
pár szem egész fekete bors
3 evőkanál olíva olaj
1 hagyma
2 cikk fokhagyma
víz
Tetejére:
Natúr szója joghurt elkeverve növényi tejszínnel.
Az előző nap beáztatott barna rizst sós vízben puhára főzzük.
A tofut sajt reszelőn lereszeljük, majd összekeverjük a rizzsel, dióval .
A megtisztított hagymát bele reszeljük, bele préseljük a fokhagymát, fűszerezzük a sóval, borsikafűvel, piros paprikával, összekeverjük az olíva olajjal.
A káposzta levelek erős erezetét kivágjuk, és a töltelékből kb. diónyi , vagy kicsivel több töltelékkel megtöltjük.
A káposzta levél alsó és felső szélét behajtjuk, majd feltekerjük.
Egy edényben lerakjuk először a vágott savanyú káposztát, majd erre következnek szép sorban a töltött levelek. ( én a kettő közé rétegeztem a maradék tölteléket), a tetejére újra a vágott káposzta kerül.
Rászórjuk a babér leveleket, egész bors szemeket, felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje és kis lángon , lassan 1-1.5 órát főzzük.
Erre a változatra is igaz, hogy felmelegítve finomabb:))
Kenyér nélkül karcsúsító fogás is , a barnarizs miatt viszont laktató.
Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon
Fahéjas aszalt szilva leves
Szerintem ez lett a legfinomabb:)) Nem készítem gyakran, mert úgy gondolom, hogy ez egy téli, karácsonyi leves.
Hozzávalók:
250 g magozott aszalt szilva
1 dl vörösbor
300 ml kókusz tejszín
2-3 evőkanál barna rizs liszt, vagy kukorica keményítő
1/2 mokkáskanál bourbon vanília
1 rúd egész fahéj
pár szem szegfűszeg
2-3 evőkanál nyírfa cukor
1-1,5 l víz
Tetejére:
pirított mandula szeletek
növényi tejszín hab
Az aszalt szilvát megmossuk, és a fűszerekkel, nyírfa cukorral, vízzel, vörösborral oda tesszük főni.
Amikor felforrt lehúzzuk a tűzről .
Elkeverjük a növényi tejszínt csomómentesen a keményítővel és ezzel sűrítjük be a levest. Újra felforraljuk a tejszínnel, ízesítjük még őrölt fahéjjal.
Elkeverjük a növényi tejszínt csomómentesen a keményítővel és ezzel sűrítjük be a levest. Újra felforraljuk a tejszínnel, ízesítjük még őrölt fahéjjal.
Másnapra lesz igazán finom, amikor egy éjszakát áll még a hűtőszekrényben.
Kevés zsiradékon mandula szeleteket pirítottam , növényi tejszínhabot nyomtam a tetejére és megszórtam a mandulával. ( fotóról lemaradt:( .. )
Célszerű melegen, de nem forrón tálalni!
Karácsonyi menü a családnak
Íme a karácsonyi repertoár:)
Idén hagyományos ízekre vágytam, nem volt kedves kísérltetzni, tanultam a tavalyiból. Ugyanis tavaly 24.-én egész álló nap a konyhában voltam és "kísérleteztem" , a vége pedig az lett, hogy az újonnan kipróbált receptek nem sikerültek. Most bitosra akartam menni és ez sikerült is. A tegnap az összegyűlt család nálunk ebédelt, igaz nem készíthettem csak vega menüket, viszont lúgosító fogások voltak:
1. Aszalt szílva leves
2. Hamis húsleves
3. Vegán töltött káposzta
4. Gyömbéres - citromos tengeri hal
5. Sült zöldségek, barnarizs
6. Saláta
7. Vegán bejgli és aprósüti

2009. december 21., hétfő
Paprikás köles fasírt - Almás torma salátával
A tegnap ebéd gyanánt sütöttem az alábbi fasírtokat, ami mellé a megszokott és sablonos krumpli pürét feldobtam egy kis torma salátával:)
A torma gyógyhatását ismerve nem volt véletlen ez a merényletem, ugyanis kicsit mindenki náthás a családban és az igazat megvallva a torma javított a helyzeten , legalábbis az enyémen biztosan.
Paprikás köles fasírt
Hozzávalók:
Kb.: 100 g nyers köles
2 db közepes főtt krumpli
2 evőkanál sárga borsó liszt
teljes kiörlésű panír morzsa
2 evőkanál olíva olaj
1/2 kávéskanál só
2 cikk fokhagyma
1 hagyma
1 evőkanál bio margarin
örölt fekete bors
A kölest háromszoros mennyiségű sós vízben megfőzzük.
Az apróra vágott hagymát a felhevített olajon üvegesre pároljuk, megszórjuk a pirospaprikával kevés sóval és összekevrjük a kölessel.
Krumpli nyomon bele nyomjuk a főtt krumplit, bele tesszük a sárga borsó lisztet, margarint , préselt fokhagymát, borsózzuk. Össze dolgozzuk a hozzávalókat és egyenként vizes kézzel fasírtokat formázunk.
Meghempergetjük őket a panír morzsában és kiolajozott tepsibe sorakoztatjuk, majd előmelegített sütőben 170 fokon 20 percig sütjük.
Almás torma saláta
Hozzávalók:
1 szál közepes torma
2 db édes alma
1 kávéskanál méz
csipet só
1/2 citrom leve
dióbél és kandírozott narancs héj a díszítéshez
A tormát sajt reszelőn, ( papírzsebkendőt oda készíteni, mert sírással jár:)) az almát alma reszelőn lereszeljük. Egy keverő tálban össze keverjük őket, rácsorgatjuk a mézet, csipet sót, rá facsarjuk a citrom levét, mégegyszer jól összekeverjük és kész is.
Dió béllel és narancs héjjal díszítettem. Ez nem az a saláta amit nagy kanállal eszünk, kevéske kell belőle, viszont jól illik a sült ételekhez.
Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon
2009. december 15., kedd
Adventi mézes kenyér
Reggelire esszük, meg uzsira, ma például meleg rizstejes gabonakávéval isteni volt.
A receptet picit módosítottam, mert nekem picit tömött lett a tészta, viszont puha, finom.
Tulajdonképpen mindent bele ztehetünk, minden földi jót: magokat, diót, mandulát, mazsolát és más aszalványokat.
Nekem most otthon csupán dióm és kókusz pelyhem volt...
Hozzávalók:
125 g zabliszt, vagy bio finom liszt
125g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
3 evőkanál méz
mézes kalács fűszer keverék, ha nincsen akkor: fahéj, örőlt szegfűszeg, őrőlt szerecsen dió, vanília kivonat
3 evőkanál olaj, vagy bio margarin
1 tasak foszfát mentes sütőpor
2- 2,5 dl víz vagy növényi tej
maréknyi dió bél
maréknyi kókusz pehely ( mazsola, napraforgómag, mandula stb. gazdagítható.)
A dió belet felhevített teflon edényben picit pirítjuk, addig amíg finom illata lesz.
A hozzávalókat robot géppel összedolgozzuk. ( olyan állagúra , mint a hagyományos piskóta tészta)
Kiolajozott formába öntjük a tésztát és előmelegített sütőben 150-170 fokon , 45 percig sütjük.
Lassan sütjük , sokáig, vigyázzunk, hogy ne égjen meg a teteje.
2009. december 13., vasárnap
Szejtán paradicsomos vajbabbal
Az alábbi recept volt a minap az ebédünk, egyszerű, gyors , hétköznapi, laktató.
Hozzávalók:
250 g szejtán
1db konzerv vajbab
2 cikk fokhagyma
3 evőkanál olíva olaj
200 ml paradicsom szósz
zeller zöld
kevés szárított bazsalikom
1 kávéskanál só
A szejtánt kockákra vágjuk és a felhevített olajon megpirítjuk, sózzuk, majd rányomunk 1 cikk fokhagymát.
Beleöntjük a babot, paradicsomszószt, és kb. 10 percig főzzük, fűszerezzük a bazsalikommal, ha szükséges még sózzuk.
Amikor elkészült a maradék fokhagymát belepréseljük és az aprított zeller zölddel megszórjuk!
Köretnek adhatunk hozzá krumpli pürét, vagy kölest. Az utóbbit szívesebben ajánlom!
2009. december 12., szombat
Hajdina halmocskák
Ezeket a kis halmokat imádom csak úgy elrágcsálni, habár köretként is fogyasztható, sütis dobozban kitűnően eltárolható, nem szárad ki. Hajdinát nem készítek sűrűn, mert a családban csak én szeretem.
Nagyon jó tulajdonságainak egyike, hogy kivállóan lúgosít, alacsony a szénhidráttartalma, mert tulajdonképpen nem gabonaféle, hanem magtermés. Nem annyira semleges íze, mint a kölesnek, viszont édesen és fűszerekkel is finoman elkészíthető.
Hozzávalók:
250 g hajdina
1/2 kávéskanál só
vegamix
1 cikk fokhagyma
késhegynyi cayenne paprika
1-2 szál petrezselyemzöld
1 evőkanál olíva olaj
1 evőkanálnyi bio margarin
kevés örölt fekete bors
4 evőkanál darált dió vagy mandula
A hajdinát kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük a sóval és a vegamixel.
Amikor már kihűlt ( fontos, hogy megvárjuk amíg teljesen kihűl, hogy formázható legyen.), hozzáadjuk a préselt cikk fokhagymát , az apróra vágott petrezselyemzöldet, olíva olajat, fűszereket, a margarint és a darált diót.
Kiolajozott tepsire evőkanállal halmokat teszünk és előmelegített sütőben 150-170 fokon 25 percig sütjük.
Mint, már említettem akár önmagában , vagy amíg meleg salátával vagy köretnek is kitűnő:)
2009. december 8., kedd
Zabpelyhes palacsinta mandarinos "túrókrémmel"
A mai ebéd desszertje az alábbi palacsinta volt, kislányom kért ma palacsintát méghozzá túrósat, én csupán feldobtam egy kis mandarinnal. Nagyon finom lett, habár nagyon laktatós, önmagában is.
Az ebéd amúgy eléggé hagyományos volt : zöldborsó főzelék bundázott búza husival.
Az ebéd amúgy eléggé hagyományos volt : zöldborsó főzelék bundázott búza husival.
Hozzávalók:
250 g zabpehely liszt
250 g teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt, vagy világos tönköly liszt
50 g zabpehely
2 evőkanál étolaj
víz
kókusz olaj a sütéshez
A hozzávalókból palacsinta tésztát kavarunk és palacsinta sütőn egyenként kisütjük. A legjobb kókusz olajon, mert késöbb ég el és szagtalan!
Mandarinos " túrókrém":
250 g natúr tofu
4 evőkanál növényi tejszín
1/2 citrom leve és reszelt héja
4-5 mandarin
1 evőkanál méz
késhegynyi vanília kivonat
2-3 mandarint feldarabolunk, kimagozunk és a tofuval, tejszínnel, mézzel, citrom lével és a reszelt citrom héjával turmix vagy keverő gépben krémmé keverjük.
Majd a maradék mandarint felcikkezzük és a krémbe keverjük.
Fittanyuka lúgosító ételek a facebookon
2009. december 4., péntek
Kati süti - Kati " fitten " süti:)
Hétvégén érkezik a Mikulás, mint már említettem. Jó pár gyerek érkezik hozzánk, nemigazán reform ételeken élők. Most próbálok a kedvükben járni , na és persze az anyukák kedvébe is. Szerintem az alábbi sütim után nem fogják úgy érezni, hogy ha vegán táplálkozik valaki az nem csak lemondással és önsanyargatással jár!
Sőt, ha így folytatom a süti gyártást, ebben az ütemben , akkor december végére gurulni fogunk:).
Na jó, ez most egy különleges alkalom, a gyerekek meg imádják az édeset és akkor inkább ilyen természetes és kevésbé savasító összetevőkből készűlt finomságokat egyenek!
Ennél a sütinél is nagyim ihletet, habár az eredeti recept rum aromával készűl ( aki szeretné ki próbálhatja), én általában mellőzők minden féle "laboratoriumban készűlt" aromát:), az összetevőket kicseréltem, picit módosítottam és nagyon fincsi lett, habár az igazi tesztelés holnap lesz. A nevét is átírtam:)
Hozzávalók:
250 g teljes kiörlésű búza vagy tönköly liszt
100 g barna nádcukor, vagy méz
100 g bio margarin
1 tasak foszfátmentes sütőpor
1-2 dl növényi tej ( rizs tej)
Krém:
4-evőkanál karobpor ( vagy cukrozatlan kakaó)
2-3 evőkanálnyi bio margarin
3 evőkanál barna nádcukor , vagy méz
2 evőkanál cukormentes barack lekvár
1/2 kávéskanál vanília kivonat ( szintén bio boltban kapható, nem egyenlő a vanilin cukorral!!)
Krém tetejére:
Szója tejszínhab ( bio boltokban kapható, dobozos és habbá verhető)
1 tasak habfixáló
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és ketté osztjuk, 2 lapot sütünk!
Mindkettőből 0,3 mm vastagságú lapot nyújtunk és tepsibe tesszük, megszúrkáljuk a tetejét és előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük.
Az egyik lapot amelyik kevésbé sikerült formásra morzsává törjük.
Közben elkészítjük a krémet.:
A margarint felolvasztjuk hozzá keverjük a nádcukrot, vagy mézet, kakaó vagy karobport ( én fele , fele arányban adagoltam, mert lesznek olyan gyerekek és anyukék is akik még sosem ettek karobot, ) kevés vizet öntünk hozzá ( kb. 1 dl), és állandó keverés mellett addig főzzük amíg picit besűrűsödik.
A morzsává tört tészta lapot rizstejbe, vagy más növényi tejbe áztatjuk ( szórhatunk bele kevés vanília kivonatot). Hozzá adjuk a kakaós krémet, ( keveset meghagyunk a végére bevonónak díszíteni), barack lekvárt és jól összekeverjük .
A tésztalapunkat vékonyan szintén megkenjük a barack lekvárral, erre jön a "morzsás" krém.
A szója tejszínt a hab fixálóval habbá verjük és egy hosszú késsel a krémre rétegezzük:
( az eredeti receptben ez tojásfehérje hab cukorral).
Végezetűl pedig tetszőleges mintázatban rá csorgatjuk a maradék karobos kakaós bevonónkat.
Alufóliával letakarva, hűvős helyen tároljuk kb.24 órát, hogy a süti összeálljon, az alap lap megpuhúljon!

2009. november 30., hétfő
Magyaros karfiol ragu - Szejtánnal
A tegnapi ebédünk igazán jól sikerült, valami picit hagyományos ízre vágytam, mindenképpen valami kicsit hétköznapira. Mivel volt egy nagyobbacska karfiol otthon, a ragu mellett döntöttem, mivel a leves és főzelék kicsit már unalmas. Nevezhetjük akár karfiol pörköltnek is, habár ez a fajta pörkölt távpol áll az eredetitől, pl.: nem zsíros és nincs benne hús, csupán azokat az ízeket hozza vissza.
Hozzávalók:
1 kisebb fej karfiol
1 kis fej hagyma
1 db paprika
4 evőkanál olíva olaj
1 kávéskanál só
250 g szejtán, csíkokra vagy kockára vágva
1 cikk fokhagyma
örölt kömény
1 evőkanálnyi édes pirospaprika
késhegynyi csipős paprika, vagy chili
kevés víz
1/2 evőkanál kukorica keményítő
Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároljuk és a paprikával, piros paprikával pörkölt alapot készítünk. Majd hozzáadjuk a karfiol rózsákat, csíkokra vágott szejtánt , kevés vizet , a fűszereket és lefedve addig főzük amíg a karfiol megpuhul. Ha szükséges öntünk hozzá még annyi vizet , hogy jó szaftos legyen, szintén ha igényli adunk hozzá fűszereket a fentiekből, pirospaprikát.
A kukorica keményítőt hideg vízzel elkeverjük és hozá adjuk a ragunkhoz. Ezzel picit besűrítjük. Amikor kész akkor adtam hozzá a préselt fokhagymát.
Főtt krumplival, barna rizzsel, kölessel tálalható. Nálunk most a családnak közkívánatra krumpli volt!
Készítettem hozzá egy nagy tál zöld salátát olívás citromos dresszinggel.

2009. november 29., vasárnap
LEZÁRULT A SZAVAZÁS:)!
Köszönöm mindenkinek a szavazást, nagyon pozitív eredmény született, bevallom rosszabra számítottam, hamarosan azt is elárulom, hogy miért is érdekelt ez engem ennyire:)
A következő eredmény született:
66 % -otok gondolja úgy, hogy szívesen elfogadna folyamatos segítséget, tanácsokat abban, hogy áttérjen egy egészségesebb, lúgosító életmódra, vagy csak egyszerűen tartson egy méregtelnítő, lúgosító kúrát!
33% -otok gondolta úgy, nincs szüksége ilyesmire!
Továbbra is várom az ötleteket, hogy mi is kerüljön a Fitt Mikulás csomagjába:)
Dulmina szinte minden lehetőséget felsorolt, hiszen egy nagyon jó ötlet sorozatot írt, viszont hátha van még valakinek jó ötlete?!
Mivel ma van az első Advent Vasárnap, ma este biztos gertyát gyújtunk és az adventi vásárba is kilátogatunk:)
Legyen nektek is Szép, Békés Advent vasárnapotok!

2009. november 28., szombat
Gyümölcsös kölesfelfújt
Megint egy nagyszerű példa arra, hogy a köles milyen sokféleképpen elkészíthető. A választásom a köles felfújtra esett, amelyet szinte ugyanúgy készítettem el, mintha rizs lenne.
A köles az egyik legjobban lúgosító gabona féle, magas tápanyag és ásványianyag tartalommal, könnyen emészthető és semleges íze miatt édesen, sósan egyaránt készíthető.
Hozzávalók:
250 g köles
maréknyi mazsola
maréknyi aszalt sárgabarack
maréknyi dió
1 alma
1 narancs leve, kevés a héjából ( legjobb a bio, ha megoldható, mert akkor a mérgező anyagokat nem sütjük bele a héjáról)
3-4 evőkanál méz vagy agave szirup
70 g bio margarin
3 dl rizs tej
1/2 zacskó foszfátmentes sütőpor
1 evőkanál kókusz cukor vagy nyírfacukor
valamilyen erjedésgátló fűszer: pl.: 1 kávéskanálnyi fahéj
kevés vanília kivonat
kókusz reszelék
Az aszalt gyümölcsöket, felaprítjuk és a rizstejbe áztatjuk kb. 1 órára. Közben a kölest kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. Amikor picit hűlt hozzáadjuk az aszalt gyümölcsöket a tejjel együtt, bele reszeljük az almát, sütőport, narancs levét belefacsarjuk és jól összekeverjük, hagyjuk, hogy a köles magába szívja a tejet is, lefedve picit pihentetjük.
Majd hozzáadjuk az agávét, margarint, fűszereket, diót.
A narancs héjából vékony csíkokat vágunk és szintén beleszórjuk .
Egy tűzálló üveg tálat kikenünk kevés margarinnal és beleöntjük a masszát, tetejét megszórjuk a kókusz cukorral. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 percig sütjük, amíg a teteje picit megpirul. Tálaláskor a tetejét megszórjuk kókusz reszelékkel.
Zöldséges Süti Padlizsánkrémmel
Az alábbi kreálmányomat nevezhettem volna zöldséges pizzának vagy pitének, valahogy a zöldséges süti érdekesebben hangzik:).
Szeretem az olyan ételeket amit ha csak simán alufóliába csomagolok magammal vihetek és akár útközben vagy munkahelyen elfogyaszthatok és még laktató is és természetesen egészséges:).
Nagyon jó ötlet arra , hogy a padlizsán krém nemcsak kenyérre kenhető.
Hozzávalók:
Tészta:
300 g teljeskiőrlésű tönköly liszt
2 dl víz
1 zacskó foszfátmentes sütőpor
1 kávéskanál só
3 evőkanál kókuszolaj vagy bio margarin
Padlizsán krém:
Most a fagyasztott változatot használtam amit még szeptemberben fagyasztottam le, előre lesütve és aprítva.
A krém receptjét itt találjátok!
Feltét:
Fagyasztott zöldborsó
1 kis fej hagyma
1-2 szál sárgarépa
1 db paprika
( A fantáziára van bízva ki milyen zöldséget tesz rá. )
szárított majorana
Nagyon egyszerű és gyors az elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, pár percig a hűtőben pihentetjük, majd kb. 0,7-1 cm vastagságúra nyújtjuk. Kiolajozott tepsibe helyezzük, olajjal megkenjük, erre kenjük a padlizsán krémet, majd a felaprított hagyma karikákat, paprikát, reszelt sárgarépát, zöldborsót rakjuk, tetejét megszórjuk a szárított majoránnával , előmelegített sütőben kb. 180 fokon 25 percig sütjük.
Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon
"Tejszínes" szejtán ragu
Visszatérve a hétköznapi ételek készítéséhez, habár lassan inkább az ünnepi ételek kerülnek előtérbe,
gyakran kapom énis azt a kérdést, amikor valakinek elmondom, hogy vega vagyok , hogy : "Akkor te mit eszel ???" Ilyenkor, mostmár mosolygok és azt mondom, hogy mindent , meg nézd meg a blogomon, sokkal egyszerűb, mint elkezdeni neki magyarázni, hogy szinte mindegyik hagyományos ízű étel elkészíthető vegán is, hiszen a húsos ételek ízét is a fűszerek és a többi hozzávaló adják meg, amúgy semmi íze nem lenne!
Ilyen recept az alábbi is, a szejtánnak ugyanolyan állaga van , mint a húsnak és ugyanúgy elkészíthető.
Szejtánról ( Búzahúsról ) pár szót....:
Nem mellékes az sem, hogy 70-80%-os a fehérje tartalma, 0 % a koleszterint tartalma és tisztán növényi fehérje amit a szervezet úgy hasznosít, hogy közben nem marad utánna tömérdek méreganyag. Nem savasítja a szervezetet, mint a hús, hanem lúgosít!!
Ráadásúl olcsó , leginkább akkor ha valaki saját maga elkészíti. Bioboltokban kapható sikér liszt, kb. 300-400 ft. 1 kg, és ennyi lisztből tömérdek szejtán lesz. Semleges ízű, állaga hasonló a húséhoz, bármilyen fűszerrel fűszerehető, pácolható, rántható, pirítható , tölthető stb.
Hozzávalók:
250 g szejtán
250 ml növényi főző tejszín
4-5 evőkanál hidegen sajtolt olaj
2 cikk fokhagyma
1-2 evőkanál kukorica keményítő vagy barna rizsliszt
kevés víz
1 kávéskanál só
késhegynyi fehérbors
friss petrezselyem zöld
A felhevített olajon az apróra vágott 1 cikk fokhagymát picit pirítjuk, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott szejtánt, sózzuk, borsózzuk és kb 1-2 percig pirítjuk. Majd felöntjük a főzőtejszínnel , kevés vizet adunk hozzá ( kb. 1 dl). Lefedve 5 percig főzzük. Az étkezési keményítő ( vagy barna rizslisztet) elkeverjük hideg vízzel és hozzáadjuk a raguhoz, addig keverjük amíg besűrűsödik.
Amikor készen van belepréseljük a maradék cikk fokhagymát és petrezselyemmel megszórjuk.
Köretnek barnarizst főztem mellé, de tökéletes a köles vagy esetleg a tészta.

2009. november 26., csütörtök
Szavazás még 1 NAP
MÉG EGY NAP A SZAVAZÁSBÓL!! , ha betértek hozzám, klikkeljetek a bal oldali kérdőíven !
Köszönöm MINDENKINEK :))
Köszönöm MINDENKINEK :))
Uzsonna kiflik
Amikor az ember napközben úton van, vagy éppen dolgozik és megéhezik, sokszor jól jönne ha lenne valami péksüti amit gyorsan "bekaphat".
Sajnos amiket a péksüteményes kisboltok árulnak azok tele vannak mindenféle lisztjavítókkal, ilyen-olyan emulgáló szerekkel, feljavított liszttel és túl sok sóval .
Arról nemis beszélve, hogy a legtöbb "teljeskiőrlésű " lisztből készült termék malátával vagy más színezővel festett lisztből készűl.
A másik fontos tényező amit ha lehet kerülni kellenne vagy csökkenteni : az élesztős termékek fogyasztása, akinek van bármilyen gombás problémája, akár candida az tudhatja, hogy nem célszerű, sőt kifejezetten nem ajánlott élesztővel készűlt ételeket fogyasztania.
Tapasztalatból tudom, hogy a borkősóval, vagy a foszfátmentes sütőporral, szódabikarbónával készült sütemények, kiflik, stb. is ugyanolyan finomak és "felnőnek" sütés közben.
Amikor pizzát sütök például, mindig picit többet készítek és egyrészét lefagyasztom , hogy amikor nincs időm akkor csak kiveszem, kiolvad és gyorsan kisütöm a friss, illatos kifliket vagy buktákat és bátran adom akár a kislányomnak is ( ő kifejezetten érzékeny a élelmiszeripar vegyi anyagaira), hiszen tudom, hogy mit tartalmaz, mert énmagam gyúrtam:)
Hozzávalók:
250 g teljeskiőrlésű búza vagy tönköly liszt
250 g világos tönköly liszt
3-4 evőkanál hidegen sajtolt olaj
1 kávéskanál tengeri só
2 dl víz
1 tasak foszfátmentes sütőpor
Töltelék:
Zakuszka
A hozzávalókból jól gyúrható tésztát gyúrunk, addig dolgozzuk amíg nem ragad, pár percig pihentetjük, majd két cipót formálunk, mindkettőt kerek, kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk, és ha kifliket készítünk cikkeket vágunk, mindegyik közepére teszünk egy kávéskanálnyi zakuszkát és feltekerjük.
TIPP:
Ha azt szeretnénk, hogy fényesek legyenek és nem szeretnénk tojásfehérjét használni akkor lenmagfőzetet készíthetünk, olyan állaga lesz a főzetnek, mint a tojásfehérjének és ezzel is megkenhetjük a péksütiket, szórhatunk a tetejére köménymagot, mákot, stb. Én most natúr hagytam.
Előmelegített sütőben 180-200 fokon 20 perc alatt kisütjük.
2009. november 25., szerda
Tavaszi tekercs
Amikor legutóbb étteremben ettem tavaszi tekercset, akkorkák voltak, mint a hüvelykújjam, igen tudom, hogy rizstészta lapokból készűlnek általában. Én most viszont óriási tavaszi tekercseket gyártottam, mert így mondhatni egy étkezés 1 vagy 2 tekercs, salátával ettük, igazán laktató, másnapra is elcsomagolható, de frissen a legfinomabb amikor még róppanós a külseje.
Rém egyszerű elkészíteni, csak picit időigényes, tulajdonképpen palacsintákat sütünk és ezeket töltjük meg fűszeres zöldségekkel és sütőben még pirítjuk. Olajban is kisüthetjük, viszont az már egy nehezebb fogás, amúgy sem javaslom a gyakori olajban sütést, az égetett olajak elég károsak az egészségünkre.
Hozzávalók:
Tetszőleges mennyiségű teljes kiőrlésű búza, vagy tönköly liszt.
Én 1/2 kg lisztből csináltam, kb. 15 tekercs lett.
3 evőkanál sima olaj
víz, annyi mennyiség amitől egy nem túl sűrű palacsinta tésztát kapunk
A palacsintákat egyenként kisütjük.
Töltelék:
kínai kel
1 kis fej vöröshagyma
1 szál répa
1/2 zeller
késhegynyi só
1 evőkanál szója szósz
A zöldségeket gyufa nagyságú csíkokra aprítjuk, vagy reszeljük, majd kevés olíva olajon pároljuk, miután párolódott, levesszük a fedőt, leöntjük a fölösleges vizet és hozzáadjuk a szójaszószt.
Majd a palcsintákat megtöltjük, mindkét szélüket behajtva feltekerjük .
A tetejüket le kenjük olajjal és meglocsoljuk szója szósszal , majd előmelegített sütőben kb.180 fokon 20-25 percig sütjük.
2009. november 24., kedd
Brokkoli krémmel töltött krumpli
Nagyon tetszik ez a recept , az alap ötlet Gabojszától jött, nagyon jó gasztro blogja van, igaz, hogy nem vega, viszont fantasztikus az íz világa.
Én csupán "lúgosítottam" és tényleg isteni, laktató, akár egy tál salátával. És tudnivaló, hogy a krumpli önmagában egészséges, csak nem mindegy , hogy mivel párosítjuk és hogyan készítjük el.
Ez az étel frissen a legfinomabb, amikor még ropogós.
Hozzávalók:
4-5 db nagy, formás krumpli
1 kisebb fej brokkoli
250 ml növényi tejszín
csipet őrölt szerecsendió
1-2 evőkanál hidegen sajtolt olaj
1/2 kávéskanál só
A megtisztított krumplikat félbe vágjuk és a közepüket kiskanállal kikaparjuk ( nem dobjuk el a kikapart krumplit, finom chips lesz belőle). Az aljára talpat vágunk, hogy ne boruljanak fel a sütőben.
Tepsibe sorakoztatjuk, lefedjük alufóliával és kb. 10 percig elősütjük, pároljuk.
Közben a brokkolit rózsáira szedjük és pároló edényben puhára pároljuk.
Turmix géppel a brokkolit, növényi tejszínnel , hidegen sajtolt olajjal ,sóval, szerecsendióval összedolgozzuk.
A kivájt krumpli üregekbe kanalazzuk a krémet, meglocsoljuk még kevés olajjal, mellé tesszük a krumpli tallérokat, isteni ropogósra sülnek és előmelegített sütőben 200 fokon készre sütjük, amíg aranybarna nem lesz a krumplik széle.
Mellé tesszük a krumpli tallérokat, isteni ropogósra sültek.
Friss zöld salátával a legfinomabb.
A krumpli élettani hatásai:
A burgonya egészséges és tápláló. Szénhidrát mellett tartalmaz értékes fehérjét és sokféle ásványi anyagot, vitaminokat. Jelentős kálium, kalcium és magnézium tartalma. A vitaminok közül C-vitamin, de a B vitamin csoportba tartozók is megtalálhatók benne. Méregtelenítő hatású. 100 gr burgonya 70 kalóriát tartalmaz. Ez a 100 gr burgonya egyben tartalmazza napi C-vitamin szükségletünk mintegy felét! A héjában főtt, sült krumpli glikémiás indexe közepes.
A krumplit akkor ne fogyasszuk már amikor kicsírázott, akkor ugyanis mérgező anyagok szaporodnak fel benne.
A frissen préselt krumpli lé pedig a gyomorfekélyt gyógyítja, apró kortyokban, "megrágva" fogyasztva, itt is célszerű vegyszermentes krumplit fogyasztani!
Mivel párosítsuk?
Azt már sokan tudják, hogy a krumpli a magas keményítő tartalma miatt nehezen emésztő az állati fehérjékkel, ezért a krumplit zöldségekkel célszerű párosítani, növényi fehérjék közül a gombával könnyen emészthető. Minden esetben használjunk erjedésgátló fűszereket: kömény, édes piros paprika, szerecsendió, stb.
Recept!
Recept!
Ha a héjával együtt fogyasztjuk el, sokkal jobban emészthető: Pl: héjában sült, ropogós krumpli salátával vagy télen savanyított káposztával.
Az új krumpli a legideálisabb, alacsony a keményítő tartalma és könnyedén tudjuk a héjával együtt fogyasztani, ráadásul gyorsan elkészíthető.
Itt is érvényes, hogy mértékkel fogyasszuk, időnként beilleszthetjük az étrendükbe, a fent említett szempontokat betartva. Állati fehérjékkel, tejtermékekkel, erősen savasító hatású!
"Tejszínes - Currys" zöldborsó leves
A mai ebéd próbálta idézni a tavaszt, mert ez a ködös idő, kész depresszió. Mondjuk fagyasztott zöldborsóból készült, de valahogy sikerült annyira zsenge, édes borsót venni, hogy ez ritka ha az ember zacskós zöldséget vásárol.
Hozzávalók:
250 g zöldborsó
1 kis fej hagyma
3 evőkanál olíva olaj
1 szál sárgarépa
1 cikk fokhagyma
1 kávéskanál édes curry
tengeri só ízlés szerint
1 zöldségleves kocka ( Dm-ben bio minőségű )
250 ml főző szója tejszín
1,5 l víz
A felaprított hagymát az olíva olajon üvegesre pároljuk, majd beletesszük a zöldborsót, a reszelt sárgarépát, sózzuk és lefedve kb. 5 percig pároljuk. Felöntjük a vízzel, beledobjuk a leveskockát és addig főzzük amíg felforr. A szója tejszínt külön elkeverjük a curryvel. Majd kis lángon hozzáadjuk, állandó keverés mellet a leveshez.
A végén préselt fokhagymával ízesítjük. ( elhagyható).
Friss petrezselyemzölddel szórtam meg tálaláskor.
2009. november 23., hétfő
Pirított gyömbéres zöldségek barna rizzsel
Előszőr is, mégegyszer köszönöm a szavazásokat , tényleg sokan szavaztatok, és kérlek továbbra is klikkeljetek a nektek tetsző pontocskára...!
Túl sok volt már a hétvégi sütike , tészta arzenálból ezért a mai ebéd fitt volt és könnyű:)
A desszert meg pár kör kocogás a ligetbe:)
1 db sárga, 1 zöld, 1 piros kaliforniai paprika
1/2 zeller
2-3 szál répa
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 doboz mungóbab csíra
csipet tengeri só
kevés reszelt, friss gyömbér
1 evőkanál szója szósz
4 evőkanál szója, vagy olíva olaj
Az éjszakára előre beáztatott barnarizst oda tesszük főni . Mondjuk találtam a Dm-ben olyan bio barnarizst aminek elég volt 25 perc,( valószínű előfőzőtt.)
A zöldségeket csíkokra vágjuk, előszőr a hagymát, majd a zellert és a paprikálat dobjuk a forró olajba, a legjobb erre a célra a Wok edény.
Nem kell sok ,... pár perc, nem várjuk meg, hogy teljesen megpuhuljanak a zöldségek, roppanósak kell, hogy legyenek. Utoljára tesszük bele a csírát, reszelt gyömbért , állandó keverés mellett pirítjuk, majd a végén meglocsoljuk a szója szósszal.
Én a zöldségek mellé dobtam még néhány csík natúr tofut.
Majd a barnarizzsel tálaljuk. Igazán kímélő, mégis laktató étel és az íze kválló, főleg azoknak akik szeretik a nem szokványos fűszereket:)

Holnapi (Keddi ) ebéd előzetes :
"Tejszínes"- Currys zöldborsó leves és
Brokkoli krémmel töltött krumpli párolt sárgarépával ...
Karácsonyi Mézes-Fahéjas Kuglóf
Már a karácsonyra készülődve kipróbáltam egy hagyományos kuglóf receptet, csak megreformálva, tojás és tej nélkül.
Hozzávalók:
450 g világos tönköly liszt
3 dl növényi tej
3/4 dl olaj
10 nyírfa cukor
3 evőkanál méz
10 dkg mazsola, vagy más aszalt gyümölcs
10 dkg szeletelt mandula
1 tasak instant élesztő
1 kávéskanál örőlt fahéj
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a tejet, olajat, citromlevet hozzáadjuk és addig gyúrjuk a tésztát, amíg könnyedén elválik az edény falától és nem ragad.
Majd letakarva , meleg helyen kb. 30 percig kelesztjük.
Kuglóf formát kiolajozzuk és a megkelt tésztát a formába eligazítjuk, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 percig sütjük.
Amikor kihűlt kiborítjuk a formából és még a langyos kuglóf tetejére mézet csorgatunk.
Gazdagíthatjuk még több aszalt gyümölccsel, nekem most kaliforniai mazsola volt és mandula pehely.
Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon
Pestos Spaghetti
Előszőr is köszönöm a szavazatokat, MINDENKINEK!
A hétvégén megint volt vendégeskedés, főzés, sütés.
Olasz vizekre evezve megint, aminek az oka tulajdonképpen semmi más nem volt, minthogy gyorsan elkészíthető és a spaghettit szinte mindenki szereti.
A hétvégén megint volt vendégeskedés, főzés, sütés.
Olasz vizekre evezve megint, aminek az oka tulajdonképpen semmi más nem volt, minthogy gyorsan elkészíthető és a spaghettit szinte mindenki szereti.
Nem sűrűn eszem spaghettit, főleg nem vacsorára, de ennek a pestos tésztának, főleg a friss bazsalikom és a fokhagyma illatának most nem tudtam ellenállni.
Pesto:
A pestok alapja az olíva olaj, friss bazsalikom ( vagy más fűszernövény),
fokhagyma és valamilyen aromás, illatos sajt.
Most a sajtot kiváltottam örölt mandulával,szezámpehellyel, habár a múltkor az egyik üzletben találtam egész jó készen kapható pesto-t, amiben nem volt tartósítószer, sem más emulgálószer, persze sajttal volt, de néha ha csalunk nem okoz olyan nagy kárt, mintha rendszeresen a nem megfelelő dolgokat ennénk!
Hozzávalók: ( 4 fő részére)
100 g örőlt mandula
100 g szezámpehely
1/2 kávéskanál só
1 dl olíva olaj
2 cikk fokhagyma
1 szál friss bazsalikom
2 db paradicsom
1 tasak Durum spaghetti tészta
A szezámpelyhet kis lángon , teflonedényben megpirítjuk, nem várjuk meg, hogy megbarnuljon, csak épphogy "megkapja" picit, hogy az aromák fel erősödjenek.
A bazsalikomot , 1 cikk fokhagymát felaprítjuk és keverőben vagy turmixban a hozzávalókkat összedolgozzuk ( ha szükséges kevéske vizet teszünk hozzá).
Kevés olíva olajon a másik cikk fokhagymát amelyet szintén felaprítottunk, a felkockázott paradicsommal, megfuttatjuk, majd erre ráöntjük az összedolgozott pestonkat és csak 1-2 percig kavargatva felmelegítjük.
A spaghettit, sós, olivaolajos vízben "al dente" keménységűre főzzük, és a leszűrt tésztát beleforgatjuk a pestoba.
2009. november 18., szerda
Brokkoli Bundában fokhagyma öntettel
Íme a mai ebédem, amelyet ajánlok akár munkahelyre magatokkal vinni. Viszonylag gyorsan elkészült este, a köret mellé köles volt.
Eszembe jutott a múltkor a vega étteremben elfogyasztott zöldség pakora, ami tulajdonképpen sima sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt vízzel, fűszerekkel elkeverve és ebbe a keverékbe mártjuk a zöldség falatkáinkat és forró olajban vagy pálma zsírban kisütjük.
Na ez nem lett pakora, ugyanis a sárgaborsó lisztből kifogytam így magyarosan készült, zsemlemorzsába mártva, természetesen tojás nélkül.
Hozzávalók:
1 közepes brokkoli rózsáira szedve
1/2 bögrényi finom őrlésű tönkölybúza liszt
víz
késhegynyi só
1/2 bögrényi tönköly, élesztőmentes zsemlemorzsa ( Piszke Malom)
pálmazsír, vagy kókuszolaj a sütéshez.
A brokkoli rózsákat pároló edényben megpároljuk, majd két fázisban panírozzuk. A lisztet vízzel ,kevés sóval összekeverjük és ebbe a sűrű palacsintatésztába mártjuk, majd meghempergetjük a zsemlemorzsában és forró olajban aranybarnára sütjük.
Fokhagyma öntet:
150-200 g szezámmag ( egyik leggazdagabb kalcium forrás: 100g -783 mg, hétszer annyi Ca-ot tartalmaz, mint a tehéntej! forrás)
csipet só
3 evőkanál hidegen sajtolt olaj
1/2 citrom leve
1,5 dl víz
2-3 cikk fokhagyma
késhegynyi őrölt mustármag
A szezámmagot megdaráljuk és a hozzávalókkal krémesre turmixoljuk, belepréseljük a fokhagymát,
én még az aranybarnára sült , meleg brokkolik tetejére öntöttem.
Ezt a fokhagyma öntetet,- krémet többféle variációban is felhasználhatjuk. Pl.: salátákhoz, kenyérre, kétszersültre kenve.
Nekem az esti salátám öntete lesz.
2009. november 17., kedd
Fügés lilahagyma saláta
Tudom, tudom, hogy sokan most az illatára gondolnak, holott a hagyma egy nagyon egészséges zöldség.
Nagyon magas a szerves só, antioxidáns, falvonoid tartalma és ebben a "megfázós" időszakban igen jó természetes antibiotikum és ortisztító.
Mivel önmagában elég tömény , ezért gondoltam tompítom az erős ízt kevés aszalt fügével és kevéske mézzel, így egy elég egzotikus, keleti íz hatást értem el.
Ajánlom szendvics feltétnek, főétel mellé, pirított olíva olajas kenyér mellé stb. Mindenképpen vacsorára és párosan fogyasztani.
Hozzávalók:
1 nagyobb fej lilahagyma
5-6 szem füge előző éjszakára kevés vízbe beáztatva vagy friss füge
2 evőkanál lenmag olaj
csipet só
1 evőkanál méz
kevés friss citrom lé
tetejére: hagyma csíra
A hagymát vékony szeletekre vágjuk , a beáztatott fügét szintén felszeleteljük. A mézzel, lenmagolajjal, citromlével és a csipet sóval dresszinget készítünk és nyakon öntjük.
Tetejét hagymacsírával szórjuk meg.
Vendégvárás
Hétvégén vendégeket fogadtunk. Mondhatni végig sürögtem-forogtam a napot a konyhában.
Pizza sütés volt, mert különböző krémeket kevertem amiket mártogattunk, zöldségekkel, kukorica chipsel.
És készítettem grissinit ami a pizzatésztából készűlt, amit most kivételesn élesztővel csináltam.
Nagyon ritkán csinálok élesztős recepteket, mondhatni egyáltalán nem eszünk élesztővel készült ételeket.
Most viszont a vendégek kedvébe akartam járni, jól sikerültek a pizzáim, ahoz képest , hogy egy tonhalasat kivéve mind vega pizzák voltak, nagy sikerük volt, mert azért picit izgultam, hogyan fogadják majd?!

Grissini:
Mint már említettem pizzatésztából készítettem, jó önmagában is elrágcsálni, olyan, minrt egy óriási ropi:)
Kitünő mártogatni ami jelen esetben avokádó és padlizsánkrém volt.
Hozzávalók:
Külön is elkészíthetjük akkor a kövtekező adagot javaslom:
250 g teljes kiörlésű liszt
1/2 kávéskanál víz
1/2 zacskó élesztő por ( Bio,- Dm-es)
1 dl víz
3-4 evőkanál olaj
Tetejére: durva tengeri só, köménymag, szezámmag
A lisztet összekeverjük a sóval, száraz élesztővel, majd hozzáajuk az olajat, vizet és összedolgozzuk. Letakarva meleg helyen kb. fél órát kelesztjük.
Miután duplájára nőtt, kinyújtjuk és hosszú szalagokat vágunk, amelyeket összesodrunk, akár csavarhatjuk, fonhatjuk stb.
Kiolajozott tepsibe sorakoztatjuk és tetejét lekenjük kevés olajjal és tetszés szerint megszórjuk, durva tengeri sóval, köménnyel stb.
Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük.
Az avokádó és padlizsán krém receptek megtalálhatóak a krémek címke alatt.
Pizza receptek a mediterán ízek címke alatt találhatóak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)